A legjobbak között

Büszkén osztjuk meg veletek, hogy Bedi Árpád és Könczöl András kollégáink megnyerték a fődíjat az MAN Liga versenyen, ezzel egyben megszerezve az MAN ProfiDriver címet. A verseny főnyereménye egy müncheni MAN-gyárlátogatás valamint egy FC Bayern München focimeccs élmény az Allianz Arénában jövő tavasszal. Árpád és András a díjat megosztott első helyezettként kapta, mivel további négy sofőr volt képes még az általuk is elért 100 százalékos teljesítményre. Gratulálunk, a tökéletes teljesítményhez András és Árpi!

Az MAN Liga sofőrversenyben a vezetési teljesítmény növelése, illetve az üzemanyagfogyasztás csökkentése volt a cél, ezeknek az együttes mutatója adta a nyerteseket. A megmérettetés éles szakasza november 1-je és 30-a között zajlott, ezen időszak alatt a RIO Perform flottafigyelő rendszer mért adatai alapján értékelték a versenyzőket.

A J.S. Logistics Kft. részéről Könczöl András (középen), Bedi Árpád (balra) és Suszter Zoltán (jobbra) mérettette meg magát és küzdött az első helyezésért.

MAN Liga trió

Könczöl András neve már jól ismert a szakmai körökben, hiszen többször (ötször!) megnyerte a NIT Öt tengelyen – biztos kézzel kamionos vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági versenyét. Folyamatosan kimagasló teljesítménnyel vezet, az MAN Liga verseny elejétől 100 százalékos teljesítményt nyújtott. A mért időszak végén azonban alacsonyabb teljesítményszintet mutatott a rendszer, ezért az MAN-nél nyomozásba kezdtek. Münchenben a ProfiDrive osztály kielemezte a RIO-rendszerben mért adatait és kiderült, hogy András a verseny második felében is a maximális teljesítményt nyújtotta, 100 százalékos eredménnyel zárta a versenyt! Így lett meg a hatodik nyertes 100 százalékos teljesítménnyel!

Bedi Árpád kollégánk szerénységgel és alázattal állt a versenyhez: bár már 1996 óta dolgozik nemzetközi szállítmányozásban, a mai napig kész tanulni. Vezetési technikáját erősebbnek érezte más márkák vezetésével, így visszafogottan nyilatkozott a verseny elején esélyeiről. A megmérettetés időszaka alatt mindvégig érezte a tétet, el is mondta, hogy talán jobb lett volna, ha ezt a versenyt a sofőrök tudta nélkül bonyolították volna le, mert sokat bosszankodott váratlan közlekedési szituációk miatt. Már féltávon látszott, hogy eredménye a topban van – ahogy Könczöl Andrásnak is. Árpád igazán fair játékos, hiszen elmondta, csapattagjai sikerének ugyanúgy örülne, mint sajátjának. Szentliszlói sofőrünk volt már főszereplője nem mindennapi eseményeknek cégünknél, hiszen ő volt az a kollégánk, aki egyedülálló módon helyt állt, amikor pótkocsija kigyulladt és fantasztikus lélekjelenlétének köszönhetően megmentette vontatóját (története itt olvasható).

Ugyanakkor nemcsak András és Árpád volt kiemelkedően sikeres, hiszen cégünk versenyzői triójából Suszter Zoltánnak is sikerült megszereznie az MAN ProfiDriver címet, mivel eredménye 95 és 99 százalék között volt.

Mindhármuk teljesítményére büszkék vagyunk, köszönjük, hogy képviseltétek cégünket és egyben gratulálunk!

A folyamatos fejlődéshez elengedhetetlenek a visszajelzések

A vezetési versenyek fontosságáról, hosszú távú hatásáról és természetesen az MAN Liga versenyen elért kiemelkedő eredményeinkről Horváth Tibor, vezetéstechnikai trénerrel és oktatónkkal beszélgettünk. Tibor rögtön az elején leszögezte, hogy az MAN Liga verseny során nem volt szükség folyamatos tanácsadói jelenlétére, így fogalmazott: „A verseny előtt természetesen felvettem a trióval a kapcsolatot, de az MAN Ligán indult J.S.-es srácok önmaguktól is ügyesek, nem kellett nekik további szakmai segítség.”

Tibor kifejtette, hogy a kiemelkedő eredmény a gépkocsivezető tudásán, de éppúgy az akaratán is múlik, hiszen az a részletesen kielemezett telematikai eredményekből látszik, hogy jobb a teljesítmény, amikor annak tétje van. Hogy milyen az ideális kamionsofőr, arra is elég tömör választ kaptunk tőle: „Nyugodt, kiegyensúlyozott és akinek benne van a vérében a vezetés. Sokszor látom, hogy a több generáció óta gépkocsivezetőként dolgozó családokból érkező sofőrök esetében jobb a kiindulási helyzet. A versenyen túl a mindennapi életben a közlekedés szereplői nagyon vegyesek, a vezetés nem tanulható, hanem tapasztalható és sok múlik azon a személyen, aki mellett betanul az ember, amit a sofőr tanulóként magával visz: a jó és a rossz minta is elsajátítható. Ugyanakkor az érzéken is sok múlik, amire jó példa a kopásmentes fékhasználat: van, akinek természetes, és van, aki reflexszerűen lép a fékre.”

Tiborral végül a versenyek hosszú távú pozitív hatásáról beszélgettünk, ami egyértelműen megállapítható, hiszen sokan visszajárnak– még a legjobbak is tanulni akarnak.

TOVÁBBI TARTALMAK
ÍRJON NEKÜNK!








    Adataim elküldésével elfogadom a J.S. Logistics adatvédelmi szabályzatát.