Logisztikai kisokos
Nem mindig érted a fuvarozásban használatos kifejezéseket, rövidítéseket? Itt összegyűjtöttük a leggyakrabban előfordulókat, hogy segítsünk eligazodnod a logisztika világában.
Fontosabb szakkifejezések és rövidítések
A súly a teljes szerelvény rakott súlyára utal, azaz a vonató, a pótkocsi és a szállított áru együttes tömege maximum 40 tonnát nyomhat. Ez alapján kiszámolható, hogy ha egy átlag nyerges szerelvény (vontató + pótkocsi) üresen 14 tonna, akkor – a járműfelszerelést és az üzemanyagot is figyelembe véve – szabályosan maximum 24-25 tonnányi rakományt szállíthat.
Az ADR a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás rövidítése. Veszélyes árunak kell tekinteni minden olyan anyagot, terméket, melyek szállítás során tűz- és robbanásveszélyesek, illetve egészségre vagy környezetre káros hatásúak lehetnek. Ezen árukat 9 veszélyességi osztályba sorolták, és közúti szállításukra az ADR szigorú szabályozásai érvényesek. A veszélyes anyagot szállító járművet a rakomány veszélyességi osztályát jelölő, ún. bárcával kell ellátni, mely egy esetleg baleset során a mentést végzők számára egyértelműen jelzi az áru jellegét, egyben pedig a veszélyelhárítás során szükséges anyagokat, eljárást is. Veszélyes áruk fuvarozását csak ADR vizsgával rendelkező gépkocsivezetők végezhetik.
Bill of Lading – Tengeri fuvarlevél, amely az áru tulajdonjogának és a hajóra történő felrakodásának igazolására szolgál.
Vasúti árufuvarozáskor használt fuvarlevél.
A Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződés, amely a fuvarozó és a megbízó jogait és kötelezettségeit foglalja magában.
Közúti árufuvarozáskor használt fuvarlevél.
Fuvarozó cégek egyik kulcsfontosságú munkatársa. Napi munkájának szerves részét képezi a belföldi és/vagy nemzetközi szállítmányozási feladatok szervezése és a fuvarfeladatok kiosztása. Nyomon követi a szállítmányokat és kezeli az esetlegesen felmerülő problémákat. Ő irányítja a saját gépjárműparkot is, és az állományban lévő gépkocsivezetők számára is ő adja ki a feladatokat. A sofőrök mellett az ügyfelekkel is folyamatosan tartja a kapcsolatot, valamint a fuvarszervezéshez kapcsolódó dokumentáció elkészítése is a feladatai között szerepel.
Az egységrakomány a legnagyobb kezelési egységet jelenti, és különféle szállítási és csomagolóeszközök formájában jelenhet meg, mint például speciálisan kialakított csomagolóeszközök vagy szállítási segédeszközök (pl. szállítóládák, tárolóládák, raklapok). Tartalma lehet közvetlenül termék, fogyasztói csomagolás, gyűjtőcsomagolás, szállítási csomagolás, vagy ezek bármilyen összetételű kombinációja.
Várható érkezési idő, amely jelzi, mikor érkezik a szállítmány a célállomásra.
A költségek és a kockázatok az eladó telephelyétől kezdve a vevőt terhelik. Import esetén a fuvardíj és egyéb költségek növelik a vámértéket.
Az export olyan termékeket és szolgáltatásokat jelent, amelyeket egy országban állítanak elő, és külföldiek vásárolnak meg. Az egyik ország számára exportált áruk a másik ország számára importnak számítanak.
„Elsőként be–elsőként ki”-elv, amely a készletkezelés egyik módszere. Az ilyen típusú árumozgatás során elsőként mindig a legrégebben beérkezett tételeket használják fel.
Az FTL az angol Full Truck Load kifejezés rövidítése, mely komplett rakományt jelent. Akkor használjuk, amikor a járműszerelvényben kizárólag egy megrendelő áruját szállítjuk.
A fuvarozó olyan személy vagy vállalat, amely áruk és termékek szállításával foglalkozik. Feladatai közé tartozik az áruk biztonságos és hatékony eljuttatása a feladótól a címzettig, akár közúton, vasúton, vízen vagy légi úton. A fuvarozó felelős a szállított áruk épségéért és a szállítási határidők betartásáért.
A fuvaroztató lehet az eladó (exportőr) és a vevő (importőr) is attól függően, hogy ki vállalta szerződés szerint az áru elfuvarozásával járó költséget és kockázatot. A szállítmányozó egyben fuvaroztató is. A fuvaroztató és a fuvarozó közötti jogviszonyt a fuvarozási szerződés szabályozza és a fuvarlevél igazolja.
Árucikkek, termékek szolgáltatások bármily országból egy másikba történtő behozatala.
Az INCOTERMS (International Commercial Terms) a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) által létrehozott szabályrendszer, amely egységesíti és szabályozza a nemzetközi kereskedelmi feltételeket. Ezen szabályok határozzák meg az eladó és a vevő közötti kötelezettségeket, valamint a nemzetközi áruszállítás során alkalmazandó költségeket és kockázatokat. Az INCOTERMS feltételek világos iránymutatást nyújtanak a szállítási folyamat egyes szakaszaira vonatkozóan, például a fuvarozás megszervezésére, a vámkezelésre és a biztosításra. Az INCOTERMS segíti a kereskedelmi partnereket abban, hogy elkerüljék a félreértéseket és vitákat, valamint hozzájárulnak a nemzetközi kereskedelem zökkenőmentes lebonyolításához.
Folyamatkezelési rendszer a termelési, raktározási és szállítási feladatok költségeinek optimalizálására. Célja, hogy a „termeld ma azt, amire holnap szükséged van” vagy a „termeld ma azt, amit tegnap felhasználtál” elvek maximálisan megvalósuljanak.
A kabotázs a hajózás és a közúti fuvarozás területén alkalmazott kifejezés. Akkor használjuk, amikor egy másik ország szállítója speciális közösségi engedély birtokában végez belföldi áruszállítást a másik ország határain belül.
A folyamat különböző árucikkek megrendelés alapján történő összegyűjtését, összeválogatását és szállításra való előkészítését jelenti. Szükség esetén magában foglalhatja az áruk kiválogatását, csomagolását, címkézését és rakodását is. A komissiózás célja a szállítási megrendelések pontos és hatékony teljesítése.
A konténer a mindennapok legismertebb szállítóegysége. A rakodási számítások egyszerűsítése céljából, ISO-container néven, egy kötött méretű konténert választottak alapegységül.
„Utolsóként be-elsőként ki”-módszer. Ennek alkalmazása esetén mindig a legutoljára beérkezett tételek kerülnek ki legkorábban a raktárból.
Légi fuvarlevél.
Az LTL a Less than Truck Load, azaz a részrakomány fogalmát takarja, amikor a kamionunkban több megrendelő áruja is helyet kap. Míg az első esetben fontos szempont a vevő mielőbbi kiszolgálása, a részrakomány esetében a cél a lehető lekedvezőbb fuvardíj elérése, és a teljesítés ideje csupán másodlagos tényező.
Az ilyen típusú fuvarok esetén nem egy, hanem két gépkocsivezető hajtja végre a feladatot, és a szükséges időközönként váltják egymást a volán mögött. A sofőrökre természetesen ugyanúgy vonatkoznak a vezetési idővel és pihenőidővel kapcsolatos szabályok, csak némileg másként.
Mivel a fejenként napi 11 órás pihenőidő helyett elegendő 30 óránként 9 órás pihenőt kivenniük (egyidejűleg, álló autóval), így jóval gyorsabban tudnak hosszabb távokat megtenni a napjaik szétszabdalása nélkül. A közös célhoz közös felelősségvállalás is társul, és ha a páros jól összeszokott egységet alkot, sokkal inkább tűnik a feladat mókának, mint munkának. Egyre gyakoribb, hogy az ilyen típusú fuvarokat előszeretettel vállalják házaspárok, akiket a vezetés szeretete és az átlagostól eltérő időbeosztás mellett az egymás maximális elfogadása is összeköti.
Mivel a fejenként napi 11 órás pihenőidő helyett elegendő 30 óránként 9 órás pihenőt kivenniük (egyidejűleg, álló autóval), így jóval gyorsabban tudnak hosszabb távokat megtenni a napjaik szétszabdalása nélkül. A közös célhoz közös felelősségvállalás is társul, és ha a páros jól összeszokott egységet alkot, sokkal inkább tűnik a feladat mókának, mint munkának. Egyre gyakoribb, hogy az ilyen típusú fuvarokat előszeretettel vállalják házaspárok, akiket a vezetés szeretete és az átlagostól eltérő időbeosztás mellett az egymás maximális elfogadása is összeköti.
A raklap fuvarozásban elterjedt elnevezése. Az eszközt egységrakomány képzésére használják, legismertebb típusa a 80 cm x 120 cm méretű fa EUR raklap.
Alapja a szállítmányozó cégek közti írásos megállapodás. A folyamat lényege, hogy amikor egy fuvarozó lerakja a raklapon rögzített rakományt a címzett helyszínén, a leadott raklapokat azonnal ugyanannyi, de üres vagy más rakománnyal megrakott palettára cseréli. Ez nemcsak gyorsítja a szállítási és rakodási folyamatokat, de a raklapokra vonatkozó költségeket is csökkenti. Fontos, hogy a palettacsere-megállapodásban előre meghatározzák a felhasznált raklapok minőségét, típusát és a cseréjük feltételeit, ezzel biztosítva, hogy a cserélő felek egyenlő értékű és állapotú palettákat kapjanak vissza.
A paritás a kereskedelemben és szállításban használt kifejezés, amely meghatározza az eladó és a vevő közötti felelősségi és költségmegosztást az áruk szállítása során. Ez magában foglalja az áruk eladási helyét, a szállítási és biztosítási költségeket, valamint a kockázatok átszállásának pontját. A paritási feltételek világos iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogy az eladó és a vevő melyik része viseli a szállítással kapcsolatos különböző költségeket és kockázatokat, segítve a félreértések és viták elkerülését a kereskedelmi tranzakciók során.
A pro-forma számla egy előzetes számla, amelyet az eladó állít ki a vevő részére az áruk vagy szolgáltatások szállítása előtt. Ez a dokumentum nem egy tényleges fizetési felszólítás, hanem egy ajánlat vagy előzetes értesítés, amely tartalmazza az eladási feltételeket, a termékek vagy szolgáltatások leírását, az árakat, a mennyiséget, a szállítási költségeket és egyéb releváns információkat. A pro-forma számla célja, hogy a vevő tisztában legyen a tranzakció részleteivel és feltételeivel, valamint hogy megkönnyítse a vámkezelést és az import- vagy exportengedélyek beszerzését.
A részrakomány olyan szállítmány, amely nem tölti meg teljesen a szállítóeszközt, például egy teherautót, hajót vagy konténert. Az ilyen típusú szállítmányokat gyakran más részrakományokkal együtt szállítják, hogy a szállítóeszköz kapacitása hatékonyan kihasználható legyen.
A speditőr (vagy szállítmányozó) olyan szakember vagy vállalat, amely a szállítási és logisztikai folyamatokat szervezi és koordinálja az áruk feladója és a címzett között. A speditőr feladatai közé tartozik a fuvarozók kiválasztása, a szállítási útvonalak megtervezése, a vámkezelés lebonyolítása, a szállítási dokumentumok előkészítése és az áruk biztosítása. A speditőr célja, hogy az árukat a lehető legbiztonságosabban, leghatékonyabban és legköltséghatékonyabban juttassa el a célállomásra, miközben a teljes szállítási folyamatot menedzseli és felügyeli.
A vontatóból és félpótkocsiból vagy pótkocsiból álló jármű.
A szállítmánybiztosítás egy olyan biztosítási forma, amely az áruk szállítása során felmerülő kockázatok ellen nyújt védelmet. Ez a biztosítás fedezheti az áruk elvesztését, megrongálódását vagy ellopását, akár közúton, vasúton, vízen, vagy légi úton történik a szállítás. A szállítmánybiztosítás célja, hogy megvédje a tulajdonost az anyagi veszteségektől, amelyek a szállítás közben bekövetkezett váratlan események miatt keletkezhetnek.
A származási igazolás egy hivatalos dokumentum, amely tanúsítja az exportált áruk származási országát.
A vámszabad terület egy olyan, országon belül kijelölt földrajzi terület, ahol az importált áruk mentesülnek a szokásos vámok, adók és egyéb kereskedelmi korlátozások alól, amíg az adott területen belül maradnak. Ezek a területek általában a nemzetközi kereskedelem elősegítése érdekében jönnek létre, és lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy az árukat tárolják, feldolgozzák, összeszereljék vagy újracsomagolják anélkül, hogy azonnali vám- vagy adófizetési kötelezettségük keletkezne.
Veszélyes árunak nevezzük azokat az áruféleségeket (anyagokat és tárgyakat), amelyek a szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt, egészségkárosító (főként maró, mérgező) hatást vagy környezetkárosító tulajdonságokat hordoznak, s amelyeket ilyenként azonosít valamely közlekedési ágazat veszélyes áru szállítási szabályzata.
Az áruszállítást végző jármű motorral, vezetőfülkével rendelkező része, mely a félpótkocsit vagy pótkocsit húzza.