33 év az utakon. Egy kamionsofőr visszaemlékezései

Károly 33 évet töltött a nemzetközi közúti szállításban – ebből 16 évet autóbuszvezetőként, a többit kamionsofőrként. A J.S. Logistics-nél töltött 12 év nemrégiben ért véget nyugdíjba vonulásával. A jeles esemény kapcsán beszélgettünk vele a magányos kilométerekről, felhők feletti utakról, és arról, hogy mit jelent, amikor egy munkahely otthonná válik.

Az iroda falai szűknek bizonyultak

Károly pályája Zentán, egy irodában kezdődött, ahol nyolc órán át számok és betűk bűvöletében tölttötte munkanapjait. Aztán jött a fordulat és a lehetőség, ami megalapozta a karrierváltását: nemzetközi autóbuszvezetőként már az első hónapban annyit tudott keresni, mint amennyit 11 hónap irodai munkával.

A háború átírta a pályát

A délszláv háború idején Károly tovább járta az utakat, de fizetés nem érkezett. Egy hónap, kettő, három… A megtakarítások lassan elfogytak, a „családot pedig etetni kellett” – így Károlynak nem maradt választása – ismét munkát váltott:

„Az autóbuszon 50-60 életért feleltem, a kamionon meg „csak” az áruért – vas, toll, fa – és mégis a kamionozásért sokkal többet kaptam.”

A kamionos szakma nemcsak magasabb, de rendszeres fizetést is jelentett. 8 évet dolgozott Spanyolországban egy magyar cégnek, ahol 2-2,5 hónapot voltak kint, majd egy hétre jöttek haza. Megtanult spanyolul, beleszeretett az országba: a narancs és mandarin ültetvényekbe, de leginkább az emberek kedvességébe és segítőkészségébe.

Egyik útjukon hegyi szerpentineken haladtak felfelé. Az út olyan keskeny volt, hogy a szalagkorlátokat szinte súrolta a kamion. Alattuk pedig egyre kisebb lett a világ. Az autók gyufásdoboznyi pöttyökké zsugorodtak.  „Zolikám, hova megyünk?”  – kérdezte Károly a kollégáját, amikor már semmit sem láttak maguk körül. Kapaszkodtak tovább fölfelé vakon a meredély szélén, aztán egyszer csak a felhők alól a felhők fölé jutottak. Keresztülhaladtak rajtuk, és ott gurultak tovább – a világ tetején.

Európa útjain – egyedül a gondolatokkal

„Alig van az Unióban olyan luk, ahol nem voltam.” – mondja Károly. Magyarországtól Dániáig, Portugáliától Németországig szinte minden országban megfordult. Csak Skandinávia és Anglia maradt fehér folt a térképén. Bármelyik országban is járt és bármilyen gyönyörű tájakon keresztül vezetett az útja, a magánnyal sosem tudott teljesen megbarátkozni. Úgy gondol erre az érzésre, mint a szakma legnagyobb kihívására:

„A magány az nagyon utoléri az embert, mikor éveken keresztül ezt csinálja.”

Amikor a pótkocsi teteje elrepült

Valencia előtt járt, amikor a szél hirtelen megmutatta, mire képes. Egy hosszú, lapos útszakaszon olyan erős széllökés csapott le, mintha egy láthatatlan óriás csapta volna oldalba a szerelvényt. Károly csak annyit látott a visszapillantóban, hogy valami hatalmas, fényes felület pörögve repül az ég felé. „Megállok, mondom, megnézem a kamiont, nehogy az legyen, hogy mellettem repül el a saját pótkocsim teteje, és én meg észre sem veszem.”

Ahogy kiszállt, és körbejárta a kocsit, rá kellett döbbennie: az a repülő tető bizony az övé volt. Nem volt más hátra, felhívta a főnökét, hogy elmondja, mi történt. A vonal túlsó végén rövid csend után érkezett a reakció, amelyet Károly soha nem felejtett el:

„Rendben van, Karcsi, most mit csináljak veled? Te ott vagy Spanyolországban, én meg bent vagyok egy bevásárlóközpontban, most mit kezdjek vele?”

Tisztelet, támogatás, közösség

Miután előző munkáltatóinál megelégelte az egyre sűrűsödő problémákat – a fizetés csökkentését, hazahozatal elmulasztását, az „oldd meg magad” hozzáállást a főnökség részéről – 2018-ban úgy döntött, csatlakozik a J.S. Logistics-hez.

A felvételi teszt olyannyira sikeres volt, hogy alig ért haza, már csörgött is a telefonja – és az első perctől kezdve azt érezte, mintha egy családba került volna. Korábbi munkahelyeihez képest teljesen más légkört tapasztalt: emberi hozzáállást, tiszteletet, jó irányítást és valódi csapatot. Károly számára a J.S. Logistics második otthonná vált. A kollégák testvérekként segítették egymást – a gumicserétől a rakodásig minden munkában.

„Mindenki segített mindenkinek. Beszélgettünk, nevettünk, jókedvűek voltunk – tényleg olyan érzésem volt, mintha egy családba csöppentem volna. Bármi gond adódott, legyen az délelőtt, délután, vagy akár már munkaidőn túl: bárkit felhívtam, azonnal, készségesen segített. Soha senki nem mondta azt, hogy: Károly, majd holnap megbeszéljük, ha bent leszek az irodában.”

Az emlékezetes baleset

Károly teljes sebességgel, 90-nel haladt, áruval megpakolva Németországban, amikor egy személyautó váratlanul elé vágott. Teljes erővel lépett a fékre, 18 méteres fekete csík maradt utána az úton, de nem tudott megállni. A kamion belecsúszott az autóba. Mindkét autó totálkáros lett, de a rendőrség teljes mértékben felmentette őt a felelősség alól, sőt még csak be sem hívták meghallgatni.

A baleset után sorra jöttek a hívások: először ügyvezetőnk, Emese, majd a német tulajdonos részéről. Mindannyian ugyanazt kérdezték: „Károly, ugye nincs semmi bajod? Hogyan segítsünk?” Ő pedig csak csodálkozott, hogy senkit nem az érdekelt, mi lett a kamionnal vagy az áruval. Akkor született meg benne a felismerés: tényleg csak az ő élete számított és ez: „egy sofőrnek mindennél többet jelent.”

A hely, ahová mindig visszatérne

Károly szerint a J.S. Logistics vezetősége nem azon gondolkodik, hogyan csapja be a sofőröket, hanem valóban támogatja őket. 12 év alatt egyetlen rossz szót sem hallott. Kiemelte Emesét és Melindát, akik mindig maximálisan kiálltak a dolgozókért. Hangsúlyozta: soha nem menne másik céghez kamionozni. Ha újra vezetne, csakis ide térne vissza.

Egy korszak lezárult, de az emlékek tovább gurulnak

Károly története több mint három évtizednyi út, ország, élmény és küzdelem lenyomata. Egy olyan pálya, ahol a kilométerek mögött mindig ott volt az ember: a felelősség, a kitartás, a magány, a humor, a bajtársiasság és az a fajta szakmai alázat, amely ma már ritkaság. Most, hogy nyugdíjba vonult, maga mögött hagyta a hosszú éjszakai vezetéseket, a határátkelőket, a hegyi szerpentineket és a végtelen autópályákat, de a története, a tapasztalata és a példája velünk marad.