Kormány mögött Kulics Péterrel – A rutin vége: amikor a hegy emlékeztet, ki az erősebb

A hegyek között vezetni mindig külön világ: egyszerre gyönyörű és kiszámíthatatlan. A kamionosok jól ismerik ezt az érzést: amikor a táj lélegzetelállító, de közben minden porcikáddal érzed, hogy itt a természet diktál, és neked csak alkalmazkodni lehet. Egy-egy ilyen út nemcsak fuvar, hanem emlékeztető arra, milyen vékony a határ a rutin és a kiszolgáltatottság között.

Az unokatestvéremmel konvojban haladtunk, egymás mögött, ahogy már annyiszor. A CB rádión beszélgettünk, nevetgéltünk – ahogy szoktuk. Van, aki csak úgy ismer minket, mint a Vízilovász és a Törpi. Két kamion, egy út, és a Brenner-hágó, ahol a tiroli Alpokon keresztül ereszkedik lefelé az autópálya.

Aki járt már arra, tudja: ez nem egy egyszerű lejtő. Ez az út köti össze Münchent Olaszországgal, és tele van meredek szakaszokkal, alagutakkal, viaduktokkal – gyönyörű, de veszélyes vidék. A kamionosoknak itt nincs helye hibázni. Sok helyen 40 km/h-s korlátozás van, előzni tilos, és a legtöbbször hosszú konvojban csorog le mindenki.

Beszélgettünk a rádión, ahogy mindig, de egyszer csak elhallgatott a Vízilovász. A csend már gyanús volt, amikor hirtelen megszólalt:
– „Leomlott a hágó!”

Először azt hittem, tréfál.
– „Micsoda?!” – kérdeztem vissza.
– „Most mondták az osztrák rádióban. A Schönberg fizetőkapu előtt megindult a hegyoldal… és alatta van egy kamion.”

Nem hittem el, amit hallok. Még fel sem fogtam teljesen, amikor mondta:
– „Pont előttünk van, mindjárt odaérünk.”

És tényleg. Pár perc múlva ott voltunk. Amit láttunk, nem lehet elfelejteni. A fizetőkapuhoz vezető kanyar után az út hirtelen kiszélesedik, és ott, a jobb oldalon, a hegy egyszerűen megindult. A támfal nem bírta tovább tartani a terhet, és összeomlott.

Betontörmelék, sziklák, föld – mindenhol. Olyan magas volt a halom, hogy a kamiont nem is lehetett látni alatta. De tudtuk, hogy ott van. Egy egész szerelvény. A mentők már a helyszínen dolgoztak, hatalmas erőkkel, de az utat még nem zárták le teljesen – eltereltek minket a törmelék mellett.

Csak mentünk tovább, némán, lesokkolva. Egy pillanat és a természet erősebb lesz mindennél.

Később kiderült, hogy csak a beton támfal súlya 70 tonna volt. Esélye sem volt annak a sofőrnek, aki pont akkor, pont ott haladt el. Ott, az Alpok között, a hegy temette maga alá.

A mai napig kiráz a hideg, ha felidézem. Mert bármelyikünk kerülhet ilyen helyzetbe. Bármelyikünk vezethet egy olyan kamiont, amelyik rosszkor van rossz helyen.

A hegyen nincs rutin. Bármennyire ismered az utat, az Alpok nem feledteti el veled, hogy ki az erősebb. Légy mindig éber, ne bízd el magad, és tartsd tiszteletben az utat – mert ott, ahol a természet az úr, a tapasztalat sem mindig elég.