Kormány mögött Kulics Péterrel – Skandinávia, ahol a tél az úr

A skandináv tél nem egyszerű évszak, hanem egy külön világ, ahol a természet nem díszlet, hanem főszereplő. Aki kamionnal jár arra, hamar megtanulja, hogy itt minden másképp működik: a hideg nem csíp, hanem harap; a szél nem fúj, hanem dönt; a hó pedig nem esik, hanem épít – falakat, akadályokat, kihívásokat. Az ember érzi, hogy egy olyan helyen dolgozik, ahol a rutin kevés, és ahol a tapasztalat, az előrelátás és a józan ész szó szerint életet menthet.

2012 körül sokat fuvaroztam a Skandináv államokba. Volt, hogy az éjszakát a puttgardeni kikötőben töltöttem. Reggelre a szélvédőhöz odafagyott a függöny – szó szerint. Hiába ment az állófűtés, nem fáztam, de a pára lecsapódott, és kristályos jégként tapadt mindenre. Az ember ilyenkor érzi, hogy ez nem „Európa közepén” van, hanem a természet határán.

Puttgarden különleges hely: ide gurul be a német ICE gyorsvonat is, a komp gyomrába. Elképesztő látvány, amikor a szerelvény eltűnik a hajóban. Pedig ezek a kompok még csak a legkisebbek Skandinávia felé. A nagyágyúk a Kiel–Göteborg vonalon jártak akkoriban – 14 órás úttal, parttól partig.

A kedvencem a Stena Line egyik óriása volt: a Stena Scandinavica. Tizenegy fedélzete volt, az autók és a kamionok is több szinten parkoltak egymás fölött. A hajón minden volt: éttermek, mozi, konditerem, medence, üzletek – szinte, mint egy úszó város. De, ami a legjobban megmaradt bennem: reggeli után kikötöttünk, és minden sofőr kapott egy útravaló uzsonnacsomagot. Egy apró figyelmesség, de annyira emberi, hogy az ember egész napját jobbá tette.

De a tél… az nem volt ennyire kedves. Norvégiába például csak úgy lehetett belépni kamionnal, ha hét darab hólánc volt a járművön. Kettő általában mindenkinek volt – de hét? Az csak a „északi veteránoknál” akadt.

Mi megoldottuk a magunk módján. A svéd–norvég határ előtt tartottuk a kapcsolatot a kollégákkal, és kézről kézre adtuk a hóláncokat: aki délre tartott, átadta annak az öt kiegészítő láncot, aki épp északra ment. Így mindenki tudott haladni, szabályosan, és senki sem maradt bajban. Ez volt a kamionos összetartás a javából.

Norvégiában aztán már nem nagyon alszanak a sofőrök a parkolókban, mert annyira hideg van, hogy az állófűtés is könnyen megállhat, ha a gázolaj kikristályosodik. Ilyenkor járatni kell a motort, különben az ember reggel nemcsak a függönyhöz, hanem a fülkéhez is odafagy.

Skandináviában a tél nem ellenfél, hanem tanítómester. Megtanít alázatra, előrelátásra, és arra, hogy egyedül sem vagy soha egyedül – mert az út ott mindenkit próbára tesz, és a kamionos közösség az, ami átsegít a jégen.