A sikeres életmódváltás pillérei

A „Ne csak a kilométer fogyjon” felhívásunk május 15-én rajtolt el! Munkatársaink fél éven át tevékenyen dolgoznak azon, hogy egészségesebben éljenek – mind a testsúlyt mind pedig a sportosabb életmódot tekintve. A felhívás támogatásaként idén a Superfoods Teammel szorosan együttműködve segítjük kollegáinkat időről időre értékes szakmai tanácsokkal, amelyeket ezúttal Maszlag Annamária, dietetikus állított össze. Az életmódváltó program részleteiről bővebben itt olvashattok

 A 43 éves Villányi Eszter „Piros” 18 éve dolgozik sofőrként, a J.S. Logistics Kft.-nél augusztusban kezdi a 15. évét. Kolleganőnk is nevezett a „Ne csak a kilométer fogyjon!” felhívásra, így időről időre vele beszéljük át, milyen körülmények nehezítik a sofőrök munkáját illetve ő is ad tippeket, hogy miként kivitelezhetőek az életmódváltó tanácsok a hétköznapokban, a gyakorlatban.

 Talán veled is előfordult már, hogy hatalmas lelkesedéssel kezdtél bele az életmódváltásba vagy csak meg akartál szabadulni néhány felesleges kilótól, de a gyakorlatban kiderült, hogy nem könnyű egyik napról a másikra váltani. Tegyünk róla, hogy ezúttal máshogy legyen! Kezdjük az alapokkal, tekintsük át, hogy mik az alapelvek, amiket betartva sikeres lesz az életmódváltásod.

 Ha hosszú távon is fenntartható eredmények szeretnél elérni, akkor elsőként a szokásaidat kell rendbe tenned, ugyanis ezek határozzák meg az életed. Fontos, hogy ezeket a változtatásokat fokozatosan építsd be, vezesd be, tedd a szokásaiddá, így már a kis lépések is érezhető változást hoznak egészségedben, közérzetedben és nem utolsó sorban, a testtömegedben.

  • Ne fogyókúrázz, inkább táplálkozz helyesen!

A csodákat ígérő, önsanyargató diéták csak összezavarják a hormonrendszert és lelassítják az anyagcserét. A fogyókúra után pedig a keservesen leadott kilók többszöröse visszakúszik. Ehelyett inkább törekedj a változatos, de kiegyensúlyozott táplálkozásra! A testsúlyod alakulását nagyobb részben a helyes táplálkozás határozza meg. Ne fogyókúrázz, diétázz, inkább táplálkozz jól! Válaszd többször a soványabb húsokat és felvágottakat, zsírszegény tejtermékeket, tojást, teljes kiőrlésű péktermékeket, barna rizst vagy basmati rizst, teljes kiőrlésű vagy durum tésztát, növényi olajokat. Minden étkezésedben szerepeljenek zöldségek változatosan és iktasd be a gyümölcsöket is az étrendedbe! Egyél gyakrabban, de kevesebbet! Így szinten tudod tartani a vércukrod és nem tör rád az éhség. Alakíts ki magadnak egy saját étkezési ritmust, amiben 2-3 óránként eszel, ezzel elkerülve a vércukor ingadozást és farkaséhséget. Édességeknek maximum heti 1-2x csábulj el, akkor sem magában fogyasztva, hanem egy főétkezés desszertjeként.

  • Testmozgás

A legfontosabb: növeld az aktivitásod! Ide tartoznak a hétköznapi tevékenységek és az edzés is. A nemzetközi ajánlások szerint már heti 150 perc mérsékelt intenzitású (tempós séta, lépcsőzés, kerékpározás, házimunka) vagy 75 perc intenzív mozgás (tornázás, futás, edzés) hozzájárul fizikai és mentális egészségünkhöz. Így már nem is tűnik ez olyan soknak, igaz? Ha már megalapoztad az aktivitást, akkor érdemes továbblépni, és heti 3-4 alkalommal mind kardió, mind erősítő jellegű edzést végezni.

  • Folyadékfogyasztás

Biztos hallottál már a folyadékfogyasztás fontosságáról, hisz az utóbbi években a csapból is ez folyik. A megfelelő vízbevitel szerves részét képezi az egészségnek, és a testsúly alakulásának. A vízhiány ugyanis lassítja az anyagcserét, ami meggátolja a fogyást. Mennyi a javasolt mennyiség? A hivatalos ajánlások szerint a felnőtteknek minimum két liter folyadékot javasolt meginni egy nap. Ezt főleg tiszta vízből kell bevinni, de szóba jöhetnek szénsavmentes és szénsavas ásványvizek, esetleg (cukormentes) ízesített vizek is.

  • Alvás

Nem elhanyagolható az alvás szerepe sem az életmódváltásban. Törekedj arra, hogy naponta minimum 6,5-7 óra alvásidő meglegyen, ennél kevesebb ugyanis hajlamosít a hízásra. Ennek oka, hogy alváshiány esetén a hormonrendszer felborul, megnő az étvágy és könnyebben eszünk többet a kelleténél. Javíthatunk alvásunk minőségén, ha az utolsó étkezést minimum két órával lefekvés előttre időzítjük.

+1 tipp: Légy magaddal türelmes! Adj magadnak időt! A kitartás kulcsa a fokozatosság.

 

TOVÁBBI TARTALMAK
ÍRJON NEKÜNK!








    Adataim elküldésével elfogadom a J.S. Logistics adatvédelmi szabályzatát.