Hagyományos évbúcsúztató
Munkatársaink már megszokhatták, hogy a karácsonyi leállás időszakában nemcsak családi összejövetelekre hivatalosak, hanem a J.S. Logistics Kft. év végi zárórendezvényére is. Ezt hagyományosan mindig az esztendő utolsó hetében a két ünnep között szervezzük meg..
Nem volt ez másképp idén sem, a tavalyi jó hangulat és kellemes környezet miatt, ismét a budaörsi Holiday Inn Hotelt választottuk az esemény helyszínéül. „Ez a biztos pont, az egyetlen olyan alkalom, amikor a cég összes munkatársa találkozik egymással.” – kezdi az év végi záró eseményünkkel kapcsolatos legfontosabb gondolatait Bujtás-Kiss Emese ügyvezetőnk. Emesének a cég hatékony és gazdaságos működésen túl kulcsfontosságú az emberi kapcsolatok minősége, a közösségünk összetartása.
„Számomra nagyon fontos ez az összejövetel! A programok mellett mindig időt szánunk arra, hogy ünnepi keretek között, a színvonalas vendéglátás és a szórakoztató programpontok között kellemesen töltsünk el együtt egy egész napot.”
A rendezvényt mindig gondos tervezés előzi meg, az előző évi tanulságok alapján pedig finomítunk a programon. Minden évben van meglepetés, idén egy táncegyüttes előadását láthattuk. Elmaradhatatlan a derűs hangvételű csapatmunka is, ezúttal egy vidám kvízjáték színesítette a napot.
Természetesen, néhány fontos gondolat minden részlegünk vezetőjétől elhangzott a színpadon. A diszpozíció- és gépjárműpark-vezetőnk előadása mellett ügyvezetői értékelésre is sor került. További szakmai programként az intelligens tachográfról hallgattak meg kollégáink egy értékes előadást.
Munkatársaink egészsége és annak megőrzése évek óta fókuszban van vállalatunknál. Korábban a sportos életmódra, illetve az egészségtudatos étrendre épült két egymást követő évben egy-egy fél éven át tartó életmódváltó programunk. Tavaly kifejezetten teherautó sofőröknek összeállított gyakorlatokból készítettünk edzés videósorozatot. Ez alkalommal is időt szakítottunk egy gerincspecialista előadására, Pajk Melitta fizikoterapeuta a helyes testtartásra hívta fel a figyelmet. Sőt, annak begyakoroltatására csoportos gyakorlatokat tartott kollégáinknak, amelyeket együtt is elvégeztük.
A délutáni szórakoztató műsorblokkot Benk Dénes humorista műsora nyitotta. Őt Lakatos László követte a színpadon. Mind előbbi, a gépészmérnökből lett poénművész és utóbbi – ahogy magát aposztrolfálja, a józsefvárosi Berry White – fergeteges hangulatot varázsolt.
Idén volt pár szomorú pillanat is, hiszen megemlékeztünk azokról is, akik ezúttal már nem lehetettek velünk. Tavaly két kollégánktól kellett végleg elköszönnünk. Búcsút vettünk Szabó Zoltán Lászlótól, aki bár nem sokáig dolgozott cégünknél, nagyon elégedettek voltunk a munkájával. Sajnálattal búcsúztunk egy régi kedves kollégánktól, Palotás Györgytől, vagy ahogy a legtöbben hívták, Gyuri bácsitól is Az ő kedélyes természetéről néhány bennünk élő történet felidézésével emlékeztünk meg.
Büszkék vagyunk arra, hogy sofőrjeink jelentős része hosszú ideje cégünknél dolgozik – mi sem példázza ezt jobban, hogy év végi rendezvényünkön 12 jubiláló kollégánkat jutalmaztuk. Három munkatársunk öt, öt dolgozónk tíz és további négy sofőrünk tizenöt éves évfordulóját ünnepelte velünk. Ezúton is köszönjük a nálunk töltött hosszú, szorgos éveket, ahogy minden kollégánknak a tavalyi évet! Bizalom, ragaszkodás, odaadás, kitartás, lojalitás, elkötelezettség – számunkra ezek az értékek társulnak a hűséghez, amit a logónkban megtalálható darumadár is szimbolizál.
Az eseményt nagyszerű hangulatban svédasztalos vacsora mellett zártuk. Találkozunk ugyanígy, egy év múlva!